MERÜLŐHELYEK - BÚVÁRTÚRÁK

Rovinj

Rovinj

Megannyi csodás merülőhely, számtalan hajóroncs várja a búvárokat, köztük talán a legegyedülállóbb az a hely, ahol egy 1914-ben elsüllyedt hajóroncsnak, a híres Barron Gautschnak a maradványait tekinthetjük meg.

Megannyi csodás merülőhely, számtalan hajóroncs várja a búvárokat, köztük talán a legegyedülállóbb az a hely, ahol egy 1914-ben elsüllyedt hajóroncsnak, a híres Barron Gautschnak a maradványait tekinthetik meg a búvármaszk üvegén át a gyakorlottabb búvárok.

Ismertebb merülőhelyek

Baron Gautsch - hajóroncs
Hossz: 85 méter
Mélység: 28-39 méter
Az utasszállító hajó 1908-ban gördült le Dundee-ban, Skóciában, és futott ki a tengerre, mint a megrendelt három gőzhajó első darabja. A három gőzmotorral meghajtott hajóval a gyártó kissé felsült, ugyanis nem elég, hogy késtek a szállítással, ráadásul a meghajtás sem volt megfelelő, így Trieszben át kellett alakítani mindegyiket. Az átalakítások után a Baron Gautsch rövid civil életet követően, 1914 júliusában az Osztrák-Magyar Monarchia tengerészetének kötelékébe lépett és szállított utasokat és hadianyagot Kotor (Montenegró) és Trieszt között. 1914 augusztusában a hadbalépés után azonnal elrendelte a királyi és császári admiralitás, hogy lássák el aknazárral a Monarchia jelentősebb kikötőit az Adrián. Ezt jelezték a hajózási cégeknek is és javasolták védett útvonalak használatát.
A figyelmeztetés ellenére a Baron Gautsch 1914 augusztus 13-án délután 336 emberrel a fedélzetén ráfutott az aknazárra. Hatalmas robbanás rázta meg a hajót, füst gomolygott a taton, majd a hajó elkezdett lassan az oldalára dőlni. Az utasok pánikszerűen próbáltak meg a mentőcsónakokhoz jutni, voltak akik a tengerbe vetették magukat. A robbanást követően a hajó tíz perc alatt elsüllyedt. A közelben tartózkodó aknatelepítő hajó, a Basilisk, továbbá a Csepel és a Balaton hajók azonnal a katasztrófa helyszínére sietettek, és működtek közre sikeresen 159 utas kimentésében, de 177 ember sajnos így is meghalt.
A 85 méter hosszú hajó egyenesen áll a tengerfenéken 40 méteres mélységben, fedélzete 28 méterre van a vízfelszín alatt. Normális esetben kb. 10-30 méterre is el lehet látni. Rengeteg kis hal úszkál a hajóés búvárok körül, szinte karnyújtásra, semmitől sem zavartatva magát. A kényelmes merüléshez jól jön a száraz ruha, de nyáron nedves ruhában is nagyon jót lehet merülni. A fedélzet és a felépítmények fém váza közé könnyen be lehet úszni, nagyon látványos ez a rész.
A hajó a hatalmas méretével és szomorú sorsával együtt hoz létre merülés során egy olyan hangulatot, amit roncsbúvár sosem felejt el. Kísérteties és káprázatos is egyben, amikor a búvár a hajó fedélzetének felső részében bolyong, miközben kintről beszűrődik a messzi nap fénye. Aki teheti, ne hagyja ki.

Giuseppe Dezza - hajóroncs
A hajót a II. Világháborúban torpedótalálat érte, ennek következtében a hajótest kettétört és így süllyedt 35 méter mélyre, részei pedig egymástól 50 méterre. A fedélzet 30 méteres mélységben található, ahol a sokszínű növény- és állatvilág még az épségben maradt és jól látható fegyverzetet is meghódította.
A hajó eredeti hossza 35 méter volt.

Hans Schmidt (Istra) - hajóroncs
Az isztriai tengeri rész egyik leglátványosabb hajóroncsa.
Az I. Világháborúban süllyedt el a 80 méter hosszú, 11 méter széles hajó, mely a mai napig is pompásan látható 28- 42 méter mélységben. A kettétört roncs környezetében lőszer, kézigránát, akna és más fegyvermaradványokat láthatunk. Gazdag állat- és növényvilágnak ad otthont ez a páratlan élményt nyújtó hajóroncs.
Angol kémhajó volt a II. Világháború végén. 1945 májusában aknára futott és percek alatt elsüllyedt. Eredetileg hadtápos hajónak készült, vonóhálóval halászott, de 1942-től már kémfeladatokat is ellátott, és sikeresen részt vett két nagyobb hadműveletben. A roncs 55 méter hosszú, 8 méter széles és 30 méteres mélységben nyugszik. Az árboc már 17 méter mélyen tárul elénk. A roncs teljes felületét befedik a beszakadt halászhálók, melyek alatt épen maradt fegyverzet található, gazdag növény- és állatvilággal.

Maona - hajóroncs
A II. Világháborúban süllyedt el, kiszolgáló hajó volt. A fenéken 30-36 méteres mélységben fekszik, 40 méter hosszúés 8 méter széles. A roncs belsejében sok halfaj talált otthonra, rákokkal, szépiákkal találkozhatunk.

John Gilmore - hajóroncs
A gőzhajó az I. Világháborúban futott aknára. Maradványai 60 méter hosszan és 8 méteres szélességben terülnek el a fenéken. Nitrox légzőgázzal érdemes itt merülést végrehajtani. A roncs küröl macskacápákkal, homárokkal, lepényhalakkal és szardínia rajokkal találkozhatunk.

Romagna - hajóroncs
Teherszállító hajó volt, mígnem a II. Világháborúban elmerült 30-40 m mélyre. 65 m hosszú, 8 m széles, korallok és növények által borított horvátországi hajóroncs. Egy-másfél órás út alatt lehet elérni Rovinjból.

Numidia - hajóroncs
A II. Világháború alatt elsüllyeszett hajó. Jó tájékozódó képesség és lámpa használata ajánlott, mert a hajó 120 m hosszúés 28-40 méter közötti mélységben található. 1 óra 20 perc alatt érhető el Rovinjból.

Banjole szigeti barlangok
Az aprócska sziget Banjole közelében található víz alatti barlangok. Kezdők számára is kiváló merülőhely, azonban vigyázni kell az erős áramlatokkal. A barlang 5 méter mélyen kezdődik, legnagyobb mélysége 12 méter és egyenesen a sziget közepére vezet. A jó látási viszonyok lehetővé teszik, hogy megfigyeljük a nyüzsgő tenger alatti életet.

Figarola sziget
Különleges merülőhely, mely egy kisebb és egy nagyobb szigetből áll. A két sziget között teraszos talajon páratlan látványt nyújtó osztriga telepeket találunk 21 méter mélységig. A nagyobb sziget felszínéről jól megfigyelhető a lépcsőzetes tagolódás, ami a víz felszíne alatt folytatódik és homokos talajban végződik 30 méter mélyen. Tengeri angolnát, csikóhalat, kakas halat, különböző rákokat láthatunk itt. Holdkráterre emlékeztetőüregeit a polipok is kedvelik.

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686
Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk

Oldalunk helyes működéséhez valamint statisztikai célú adatgyűjtéshez is használunk böngésző cookie-kat. Engedélyezi ezek használatát?