Ravenser Odd szerepelt Shakespeare drámáiban, de eredete még a vikingekig nyúlik vissza – a hírhedt kikötővárost kalózok és fosztogatók lakták, majd egy nap a temetőből előmosta a csontokat a tenger, és nemsokára az egész város elsüllyedt – most pedig megtalálhatták ezt az elátkozott várost pár méterrel csak a víz felszíne alatt.
A Humber-folyó torkolatának homokpadján fekvő Ravenser Odd (vagy Ravensrodd) a középkori Yorkshire söpredékét és gazembereit gyűjtötte egybe amolyan tengermelléki Mos Eisley-ként, ahol a rugalmas erkölcsű és kíméletlenül leleményes kereskedők a leginkább úgy viselkedtek, mint a kalózok – írja az eltűnt városról a History Answers. A várost először a 7. században említik írásban, ekkor még Hrafn’s Eyr néven, ami régi skandináv nyelven azt jelenti, hogy a „holló nyelve” – ebből származik a későbbi Ravenser név. A település ekkor még megállóhelyként funkcionált az Észak-Angliából érkező és induló skandináv flották számára.
A későbbi századok folyamán Ravenser Odd volt az első állomás azon hajók számára, amelyek a jeges Északi-tengerről – a Skandináviától és Németalföldtől a Balti-tengeren át Észak-Németország kereskedővárosaiig húzódó kereskedelmi útvonalon érkeztek a Humberhez. A helyiek pedig, ha a hajók kapitányait szép szóval nem tudták lecsábítani a rakparthoz, akkor a kezükbe vették a dolgok irányítását. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy kisebb hajókkal kieveztek az érkező hajók elé, majd ragaszkodtak ahhoz, hogy a szóban forgó jármű kikössön a városban, és a cél elérése érdekében nem ritkán erőszakot is kilátásba helyeztek – ez az eljárás volt egyébként az úgynevezett „forestalling”. Így aztán a hajók kénytelen-kelletlen Ravesner Odd-ban pakolták ki a portékát, ahelyett hogy az eredetileg tervezett Grimsby vagy Kingston upon Hull kikötőibe szállították volna ezeket.
Ironikus, de 1340-re az addig a város gazdagságát biztosító tenger mintha Ravenser Odd ellen fordult volna, és a parti sáv eróziója lassan elpusztította a város. Rossz ómennek tekintették, hogy az árapály nem csak a puszta talajt forgatta fel, de kifordította a holtakat is a sírjaikból – a templomkertből csontok kerültek elő, maga a templom pedig összedőlt. A korabeli beszámolók szinte armageddoni képet jegyeznek fel a fosztogatásról, pusztításról és a város kereskedőinek tömeges kivándorlásáról a Humbernél magasabban fekvő Hullba – abba a városba, amely elől Ravenser Odd elhalászta a tengerről érkező javakat. 1356-57-re a várost teljesen elöntötte a víz, 1362-re pedig a Grote Mandrenke vihar (más néven Szent Marcellus árvíz) során a teljes település a tenger alá került.
Elszállt cirka 650 év, de most elég nagy rá az esély, hogy a várost most végre megtalálták – a kutatók szerint pedig mindennek jelentősége Pompei felfedezéséhez fogható. A történészek eddig úgy gondolták, hogy a város maradványa nagyjából 2 kilométerre található Yorkshire partjától, de egy új kutatás során a parthoz ennél sokkal közelebb találtak megmunkált köveket mindössze néhány méterrel a tenger felszíne alatt. A szóban forgó területen most szonárral próbálják megtalálni az elveszett város kikötőfalait, a kutatást pedig Dan Parsons professzor, a Hull-i Egyetem geológusa vezeti, aki így nyilatkozott:
„Lenyűgöző, izgalmas, lelkesítő. Ennek a középkori városnak a pontos helyét még soha nem határozták meg.”
A professzor hozzátette, hogy mostanra már rendelkezésre állnak azok az eszközök és technológia, amelyek ahhoz szükségesek, hogy beazonosítsák a város romjait. A csapat legalábbis nagyon reméli, hogy megtalálják a város teljes alapját, beleértve a kikötőt és a tengerfalat. Ezután képesek lesznek feltérképezni a település maradványát, ami alapján 3D-s térképet készíthetnek a helyszínre küldött búvárok számára. Ehhez egyébként már most minden adat a szakértők rendelkezésére áll, és a következő hetekben az adatok kiértékelésére fog sor kerülni – június végére pedig kiderül, hogy valóban az elátkozott kalózváros került-e elő.
forrás: raketa.hu
A cikkhez mellékelt kép csak illusztráció.
