BÚVÁR BLOG

Szaturációs búvár kilép a búvár harangból

Egy skót búvár hatpercnyi oxigénnel töltött 35 percet a tengerfenéken, de túlélte

Itt a nyár, lehet kísérletezni a népszerű állóvizekben, hogy az ember meddig bírja levegő nélkül a víz alatt – persze csak akkor, ha a játékos tudja, mikor kell feladni és felszínre törni. Kate Winslet például hét és fél percig bírta az Avatar 2 forgatásán, ami egészen soknak tűnik, de csak addig, amíg az ember nem hallott Chris Lemons skót ipari búvárról.

Lemons egy nyílt vízi olajfúró tornyokat javító búvárcsapat tagja volt, és 2012 szeptemberében az Északi-tengerben merültek alá búvárharangjukkal. A céljuk a 91 méter mélyen található tengerfenék volt, ahol egy sérült csövet kellett megszerelniük.

Ha valaki mélyre akar merülni, akkor fel kell készülnie bizonyos dolgokra, többek között a nyomásra. A nyomás alatt belélegzett levegőben vannak olyan gázok, amiknek az a szerepük, hogy használható szintre hígítsák az oxigént. Ezek a gázok elraktározódnak az ember szöveteiben, és a mélyben uralkodó nyomáson egyensúlyi állapot alakul ki. A test szövetei teljes mértékben telítetté, szaturálttá válnak, és nem tudnak több gázt elnyelni.

Ha az ember nyaraláskor búvárkodik egyet, valószínűleg nem tölt annyi időt túl mélyen, hogy aggódnia kelljen a gázok miatt. Egy bizonyos mélység alatt viszont már gondot okozhatnak, mert a szervezetnek több időre van szüksége a kiürítésükhöz, mint ameddig a felemelkedés tart. Épp ezért emelkedés közben dekompressziós megállókat kell beiktatni, hogy a gázok kiürülhessenek. Ez egy lassú folyamat, a mélységtől függően akár napokba is telhet.

Lemonsék szaturációs búvárok voltak: olyan projekteken dolgoznak, amikhez hosszabb ideig kell egy adott mélységben tevékenykedni. Ilyenkor napokig, vagy akár hetekig az adott nyomás alatt élnek a búvárhajóik hiperbárikus kamráiban, és csak a munka elvégeztével, egyszer kell átesniük a hosszú felemelkedési folyamaton.

Emberi horgony

Amikor szeptemberben megkezdték a merülést, a hajójukat, a Bibby Topazt 35 csomós szél ostromolta, de ez nem volt szokatlan, az év azon szakában ez általánosnak mondható a tengeren.

Már bőven a csövet javították, amikor a sisakjukba rejtett fülesekben egyszer csak megszólalt egy riasztó. Ez szintén nem szokatlan, mert a merülésirányítók rendszeresen tesztelik a vészjelzőket, de a hangot ezúttal Craig, az irányító utasítása követte: hagyják el a szerkezetet, amin dolgoznak, ússzanak fel a tetejére, és másszanak vissza a búvárharangba, amilyen gyorsan csak tudnak.

Amíg a búvárok dolgoztak, addig a Bibby Topazt egy számítógépes rendszer tartotta pozícióban. Nagyon fontos ez a berendezés, ugyanis a harang a hajóról lóg le, és a búvárok hozzá vannak kötve a haranghoz, így nem ideális, ha a hajó elsodródik. Pont ez a rendszer romlott el, emiatt kellett sietniük.

A búvárok gyakorlatilag egy köldökzsinórral vannak hozzákötve a haranghoz és a hajóhoz. A zsinóron át kapnak levegőt, meleg vizet a ruhájukba (hogy ne fázzanak nagyon a 3, azaz háromfokos vízben), valamint fényt és áramot. Ahogy a hajó sodródni kezdett, Lemons zsinórja beakadt a fémszerkezetbe, aminél dolgoztak.

„Volt nyolcezer tonnányi hajó, ami az egyik irányba húzott, és voltam én, gyakorlatilag egy horgony a tengerfenéken – ilyen körülmények között csak egyikőnk nyerhetett”

– mondta a búvár, aki (apró spoiler) túlélte az esetet, amiről 2019-ben dokumentumfilm készült.

A többi búvár nem tudta leakasztani a beakadt zsinórt, mert az olyan feszes volt, hogy elgörbített egy rozsdamentes acélszerkezetet a búvárharangban. Az egyik búvár, Dave Yuasa csak centikre volt, hogy megragadja Lemons karját, de az utolsó pillanatban a meginduló harang elrántotta. Lemons még pont látta kollégája bocsánatkérő pillantását, mielőtt Yuasát elnyelte a sötétség.

Először a kommunikációs zsinór pattant el, de ekkor a levegőt biztosító vezeték is annyira megnyúlt, hogy semmi nem jutott át rajta. Lemons ekkor megnyitotta a hátán lévő vésztartalékot – ez az egész eseménysor nagyjából 30 másodperc alatt játszódott le.

Pillanatokon belül a levegőt biztosító cső is elszakadt, Lemons így lesüllyedt a közel 100 méter mélyen fekvő, teljesen sötét tengerfenékre. Nagy nehezen megtalálta a szerkezetet, amin dolgoztak, és visszamászott a tetejére, de a búvárharang már nem volt a helyén.

A búvárok hátán lévő palackok tényleg vésztartaléknak számítanak, a Lemonst körülvevő körülmények között nagyjából 6 percnyi levegőt biztosítanak. A búvár ekkor úgy számolta, hogy már két-három percnyi oxigént el is használt.

Amikor ezt kimatekozta, rájött, teljesen esélytelen, hogy három-négy percen belül megmentsék. Nem nagyon tudott mit tenni, elfogadta a sorsát, és azt mondta, hogy így sikerült megnyugodnia.

„ Azt hiszem, amint elfogadtam, hogy nincs remény a túlélésre, tehetetlen voltam, hogy bármit tegyek a megmentésem érdekében. Egyfajta beletörődés lett úrrá rajtam. Keserűséggel és kétségbeeséssel teli pillanatok voltak ezek. Hogy kerülhettem erre a sötét, szomorú, szörnyű helyre, és hogy pont itt érnek véget a napjaim. Az otthoniakra gondoltam, és a káoszra, amit okoztam”

– mesélte Lemons.

Mindeközben a kollégái nem adták fel, bár ők is tudták, hogy már olyan sok idő eltelt, hogy valószínűleg csak Lemons holttestét találják meg. Egy darabig próbálták megszerelni a pozíciótartó rendszert, de 25 perc után feladták, majd utolsó, kétségbeesett próbálkozásként újraindították – meglepő módon működött. Amikor megtalálták Lemonst, és a búvárharangba vitték, levették a sisakját, azt látták, hogy a feje „olyan kék volt, mint egy farmer”.

Bár 35 perc után nem sok remény maradt, harmadik kollégájuk, Duncan Allcock elkezdte szájon át lélegeztetni Lemonst, aki két fújás után kinyitotta a szemét. Kába volt, de könnyen válaszolt a feltett kérdésekre.

Amikor visszatértek a hajóra és az orvosok megvizsgálták a búvárt, kiderült, hogy az agya az oxigénhiány ellenére nem szenvedett károsodást. Nem tudni pontosan, hogyan úszta meg, de az egyik magyarázat az lehet, hogy a vésztartályban lévő gázban négyszer annyi az oxigén, mint amihez a felszínen szokva vagyunk, így Lemons teste pont eléggé telített volt ahhoz, hogy a szervei épségben átvészeljék a balesetet. Az is segíthetett, hogy a hideg víz miatt lelassult a szervezete.

Három héttel később Yuasa és Allcock társaságában visszatért a sérült vezetékhez, hogy befejezzék a munkát. Lemons azóta is szaturációs búvárként dolgozik.

Az esetről készült egy dokumentumfilm is, a Last Breath amit itt meg is tudsz nézni.

 

forrás: telex.hu

 

Továbbiak