BÚVÁR BLOG

Regine Engelschalk

Hihetetlen történet: menekülés búvárruhában a Fertőn át

AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG | Hollywood stúdiói is felfigyelhetnének Regine Engelschalk történetére: a fiatal nő 1977-ben alakított magára egy búvárruhát az NDK-ban, s azzal akart a Fertő tavon keresztül Nyugatra szökni. Elkapták, két évet ült, mielőtt kiutasították. A gumiruha viszont egy fontos kiállítás érdekes darabja lett.

Regine Engelschalk negyvennégy év után látta viszont búvárruháját akkor, amikor 2021-ben díszvendégként érkezett meg a 100 éves Burgenland című kiállítás megnyitójára a városszalónaki (Schlaining) kastélyba. Az osztrák sajtónak adott interjújában azt mondta, meg sem ismerte volna a búvárruhát, mert már számára is hihetetlen a saját története. Meg egyébként is régen volt...

Az ORF most felidézte a kiállítás egyik ikonikus darabjának történetét. A házi készítésű búvárruhát egy körmendi múzeumban találták meg az osztrák muzeológusok és nehezen, de felkutatták egykori viselőjét. Ebben a magyar határrendészet segített, 1977-ben ugyanis ők kapták el a búvárruhás disszidenst. Regine Engelschalk két év börtönt kapott, majd egyszerűen kiutasították az NDK-ból.

A Burgenland létrejöttének századik évfordulójára összeállított kiállítás egyébként még mindig látható a dél-burgenlandi Városszalónak várában (Friedensburg Schlaining). Magyar látogatók számára különösen érdekes, hiszen rengeteg közös pont van a nyugat-magyarországi történelemben. Az 1956-os forradalom idején Burgenland rengeteg magyart fogadott be, ezen kívül megjelenik a kiállításon a vasfüggöny leomlása 1989-ben és a 2015-ös menekültválság is.

forrás: ujszo.com

 

Továbbiak